Új villamosokat vásárol Miskolc

MTI
A miskolci villamosközlekedés egyre sürgetőbb gondjainak megoldására várhatóan az osztrák fővárosban éppen csere alatt álló - ám a Miskolciaknál még mindig korszerűbb - villamosokat vásárol a borsodi megyeszékhely közlekedési vállalata. Ezt Szilágyi István, a Miskolci Városi Közlekedési Rt. (MVK) elnök-igazgatója jelentette be szerdán sajtótájékoztatón hozzátéve, hogy végeleges döntés még nem született, azonban az eddig beérkezett ajánlatok közül a bécsieké látszik a legjobbnak.

A bécsiekkel a jövő héten tárgyalnak az osztrák fővárosban a több mint 1 millió kilométert futott - még mindig jó fűtéssel, korszerű elektronikával, irányítással, takarékos energiafogyasztással bíró - járművek megvásárlásáról; a villamosokat darabonként körülbelül 1 millió forintért lehet megvenni. Szilágyi István elmondta: Miskolc kelet-nyugati tengelyében - a Tiszai pályaudvar és a diósgyőri végállomás között - 17 kilométeres szakaszon jelenleg 35 csuklós villamos közlekedik naponta több mint 100 ezer utast szállítva.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32