Kondor kurátorokat vádol
Személyiségi jogok megsértése miatt pert indított Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke Szente Péter, az intézmény tulajdonosi jogait gyakorló kuratórium SZDSZ-es delegáltja, és a testület MSZP-s, illetve SZDSZ-es tagjai ellen. Az elnök a keresetben - amelyet kérésére sürgősséggel tárgyal a bíróság - a négy kurátor július 29-i sajtótájékoztatójáról szóló, a Népszabadságban megjelent tudósításnak arra a mondatára hivatkozik, hogy a négy elnökségi tag szerint Kondor elzárta előlük a Vasárnapi Újság műsorát törvénysértőnek minősítő médiahatósági határozatot. Agárdi Péter, a kuratórium MSZP által delegált elnökhelyettese a per tényét megerősítve elmondta: jó lenne, ha az elnök asszony legalább ennyi időt és figyelmet fordítana a rádió némely műsorában a törvény- és szabálysértő jelenségek megelőzésére. Agárdi szerint a szeptember 14-i Esti Krónikában és a szeptember 16-i Vasárnapi Újságban elhangzott közlemények a politikai rendezvényekre vonatkozó felhívások tilalma alá esnek.
Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.
szeptember 9., 14:30
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32