Újabb útlezárás a jászladányi alapítványi iskoláért

MTI
2002.09.17. 16:09
A jászladányi alapítványi általános iskola bezárása ellen tiltakozók csütörtökön félpályás útlezárással ismét demonstrációt tartanak. A szervezők - mint arról Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata kedden az MTI-t tájékoztatta - akciójukat a rendőrségen bejelentették. A demonstrálók e szerint Jászladány külterületén a 3227-es számú közúton Újszász irányába 80 gépjárművel vonulnak majd fel. A szervezők mintegy 100 ember részvételére számítanak. Az elmúlt héten pénteken már volt egy négyórás tiltakozásuk, akkor a Jászladányt Jászkisérrel összekötő út másfél kilométer hosszú szakaszát zárta el több mint száz ember 65-70 különböző gépjárművel. A tiltakozók azt nem fogadják el, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatal augusztus 30-án kelt határozatával visszavonta a nagyközségben indulás előtt álló, Antal Mihály nevét viselő alapítványi általános iskolának a helyi jegyző által kiadott működési engedélyét.