Az Állami Számvevőszék alelnökeit jelölő bizottság elnöke levélben fordult Szili Katalin házelnökhöz, hogy ismét egyeztessen a frakciókkal a jelöltállítás ügyben. Veres János (MSZP) szerdán az MTI-nek elmondta, a testület keddi, zárt tanácskozásán a Fidesz képviselőcsoportja bejelentette: az őszi önkormányzati választásig nem tud javaslatot tenni az Állami Számvevőszék alelnökeinek személyére és addig nem is kíván részt venni a bizottság munkájában. Az eseti bizottságnak szeptember 25-ig kellene javaslatát megfogalmaznia. A testület elnöke hangsúlyozta, a Fidesz-frakció nélkül a bizottság nem tud az ÁSZ alelnökeinek személyére javaslatot tenni a Háznak, mert legalább öt érvényes bizottsági szavazatra lenne szükség az érvényes indítvány megtételéhez, ez pedig a fideszes képviselők távolmaradása miatt nem érhető el.
A Fidesz bojkottálja az ÁSZ-bizottság munkáját
A Fidesz a választásokig nem vesz részt az Állami Számvevőszék alelnökeinek kiválasztására felállított bizottság munkájában.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
1 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04