Budapest-kampány az Egyesült Államokban
Hét közép-európai város, köztük Budapest, turisztikai kampányt kezd jövő tavasszal az Egyesült Államokban. A német, osztrák, cseh és magyar együttműködésben részt vevők a tavaly szeptember 11-e óta visszaesett amerikai vendégforgalmat szeretnék felélénkíteni. Az akció Budapestnek várhatóan két, két és fél millió forintjába kerül majd.
Az összefogás kezdeményezője Bécs és Berlin volt, a programban Budapest, Németországból München és Drezda, Ausztriából Salzburg, valamint a cseh főváros, Prága vesz részt. Az akcióval a szervezőknek kettős céljuk van: részben az amerikai turisták átcsalogatása Európába, annak is ebbe a térségébe, részben pedig az, hogy a Párizsig, Londonig, Rómáig eljutó vendégek továbbutazzanak Közép-Európába. A hét város turisztikai hivatalának képviselői a napokban találkoztak Münchenben, s megállapodtak abban: jövő márciusban New Yorkban, Chicagóban és Los Angelesben tartanak egyhetes előadás-sorozatot. Az előadásokhoz kapcsolódva prospektust is kiadnak, amely a városok bemutatása és ajánlott programjaik mellett tematikus túraajánlatokat is tartalmaz.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04