Tovább tárgyal a kormány az adótörvényekről
Immár második alkalommal halasztja el a kormány az adótörvényekről szóló előterjesztés lezárását.
Eredetileg már a múlt heti kormányszóvivói tájékoztatón beszámolt volna László Csaba pénzügyminiszter a kabinet ezzel kapcsolatos döntéséről, de Gál J. Zoltán kormányszóvivő akkor azt mondta: a testület csupán első olvasatban tárgyalt a témáról.
A mostani kormányszóvivői tájékoztatóra szóló meghívóban ismét résztvevőként jelölték meg László Csabát, de egy kora délutáni közlemény szerint a kabinet a hétvégén is folytatja ülését, ezért a sajtótájékoztató elmarad.
A kiadott nyilatkozat alapján a kormány pénteki ülésén úgy döntött, hogy további, a gazdasági teljesítmény növelését és a terhek csökkentését célzó javaslatokat kíván beépíteni az adóról és járulékokról szóló törvénymódosításokba, valamint az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvényjavaslatba. Ezért az erről szóló határozatot vasárnap ismertetik a sajtóval. Gál J. Zoltán kormányszóvivő az Index érdeklődésére elmondta, hogy a kabinet a kormányfő javaslatára úgy dföntött: az eddigi 10 millió helyett 15 millió forintos éves bevételig lehet majd választani az egységes vállalkozási adót.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32