Főpolgármester-jelöltségüket hatan kezdeményezték, közülük ötöt, Gy. Németh Erzsébet (MSZP), Demszky Gábor (SZDSZ), Csurka István (MIÉP), Karacs Lajosné (Munkáspárt) és Schmitt Pál (független) indulót már hivatalosan nyilvántartásba vett a Fővárosi Választási Bizottság. A kerületekben eddig már mindenhol bejelentettek legalább egy polgármester-jelöltet. A 23 kerület jelenlegi polgármesterei közül 21-en kezdeményezték újraindulásukat. A VII. és a XVII. kerületben egy belső szocialista megegyezés értelmében a jelenlegi polgármesterek nem indulnak, a továbbiakban csak országgyűlési képviselőként tevékenykednek.
Egyelőre csak az MSZP jelentette be budapesti listáját
Egy héttel az önkormányzati választások egyéni jelöltállítási határidejének lejárta előtt Budapesten összesen 2748 indulót jelentettek be az illetékes választási szerveknél. A Fővárosi Választási Irodának 65 polgármesterjelöltről, 1824 egyéni választókerületi jelöltről, 57 kompenzációs listáról és 802 kisebbségi képviselőjelöltről van tudomása. Öt kerületben egy-egy párt, fővárosi szinten pedig egyelőre csak az MSZP jelentette be listáját.
Főpolgármester-jelöltségüket hatan kezdeményezték, közülük ötöt, Gy. Németh Erzsébet (MSZP), Demszky Gábor (SZDSZ), Csurka István (MIÉP), Karacs Lajosné (Munkáspárt) és Schmitt Pál (független) indulót már hivatalosan nyilvántartásba vett a Fővárosi Választási Bizottság. A kerületekben eddig már mindenhol bejelentettek legalább egy polgármester-jelöltet. A 23 kerület jelenlegi polgármesterei közül 21-en kezdeményezték újraindulásukat. A VII. és a XVII. kerületben egy belső szocialista megegyezés értelmében a jelenlegi polgármesterek nem indulnak, a továbbiakban csak országgyűlési képviselőként tevékenykednek.
Főpolgármester-jelöltségüket hatan kezdeményezték, közülük ötöt, Gy. Németh Erzsébet (MSZP), Demszky Gábor (SZDSZ), Csurka István (MIÉP), Karacs Lajosné (Munkáspárt) és Schmitt Pál (független) indulót már hivatalosan nyilvántartásba vett a Fővárosi Választási Bizottság. A kerületekben eddig már mindenhol bejelentettek legalább egy polgármester-jelöltet. A 23 kerület jelenlegi polgármesterei közül 21-en kezdeményezték újraindulásukat. A VII. és a XVII. kerületben egy belső szocialista megegyezés értelmében a jelenlegi polgármesterek nem indulnak, a továbbiakban csak országgyűlési képviselőként tevékenykednek.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
7 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19