A kuratóriumi elnök a többiek nevében is leszögezte: sajnálják, hogy Magyar Bálint nyilatkozatait úgy teszi, hogy nem ismeri az iskolaalapítók szándékát, az iskola pedagógiai programját, a helyi viszonyokat. Mint fogalmazott, a miniszter falakról és kirekesztésről beszél, holott fal sohasem volt, így azt le sem kellett bontani!
A jászladányiak visszautasítják Magyar Bálint kezdeményezését
A jászladányi iskolai alapítvány létrehozói, kuratóriumának tagjai, az alapítványi iskola nevelői, a beíratott gyerekek szülei, valamint az intézményt támogató állampolgárok visszautasítják Magyar Bálint oktatási miniszter hétfői kezdeményezését, amikor is a jászladányi iskolaügy kapcsán egyházi vezetőkhöz fordul, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi kirekesztés és a hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére.
Zana Sándorné a jászladányi Zana Sándor Imre Nevelési Oktatási Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke minderről kedden írásban tájékoztatta az MTI-t.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
4 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
2 órája