Csurka haragszik Orbánra

MTI
Csurka István szerint, ha csak az egyik féltől kívánják meg azt, hogy álljon félre, és semmivel nem akarják ezt viszonozni, az nem összefogás, az leléptetés. A MIÉP elnöke, főpolgármester-jelölt erről Óbudán, a budapesti III. kerületi kampánynagygyűlés előtt megtartott tájékoztatóján nyilatkozott az MTI-nek. - A MIÉP igazságai birtokában teljes hittel folytatja küzdelmeit, bennünk semmi indulat nincs, megszoktuk már ezt a különös és kegyetlen bánásmódot, amellyel illetnek bennünket azért, hogy valakinek az érdekében álljunk félre, és ezt olyanok teszik, akikért sokat tettünk, önmagunkat is győzködve arról, hogy helyesen cselekszünk-e vagy sem - hangoztatta. Csurka István, utalva Orbán Viktor azon legutóbbi kijelentésére, hogy "engem a MIÉP nem érdekel, ellenben minden MIÉP-es érdekel", azt mondta: ez már egy kicsit túlmegy azon a határon, amit el lehet viselni, mert egy párt önállóságába "ennyire durván beletaposni nem lehet". Az európai uniós csatlakozásról szólva a pártelnök kijelentette: a MIÉP nincs eleve a csatlakozás ellen, "az ostobaság volna", csak annyit mond ki határozottan, így nem! Csurka István szerint már most nagyon sok hátrány látszik az esetleges csatlakozás következményeként. Ezzel összefüggésben helytelenítette, hogy emelni akarják az áfa tételeit, amelynek 60 százalékát be kell majd fizetni a közös kasszába. Véleménye szerint ezért felemelni az Európában is különlegesen magas magyarországi áfa-tételeket, nagyon rossz cselekedet.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32