Közpénzt használ kampányához a Pest megyei Fidesz?

MTI
Az MSZP szerint a Pest Megyei Közgyűlés fideszes vezetése tízmillió forint közpénzt akar választási kampányra fordítani, ennek megakadályozására a megye pénteki közgyűlésén javaslatot tesznek a szocialisták. Erről Fábry Béla, a szocialisták Pest megyei közgyűlési frakciójának vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. Elmondta, hogy az MSZP hozzájutott ahhoz a szórólaptervezethez, amely az európai uniós csatlakozásról szóló, álláspontjuk szerint egyébként sok pontban nem valós információkat tartalmaz, és rajta van a megyei közgyűlés elnökének arcképe. A szocialisták szerint így a megyében szétosztandó szórólap kampánycélokat szolgál. Amennyiben az MSZP a pénteki közgyűlésen nem tudja megakadályozni a szórólapokra fordítandó tízmilliós keret megszavazását, Fábry Béla megfontolja, hogy az ügyben hűtlen kezelés alapos gyanújával jogi útra tereli az ügyet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32