Elszámolták az egészségügyi bérelszámolást

Népszabadság
Több tízezer forinttal kaphatnak októberi borítékjukban kevesebbet az egészségügyi és szociális intézmények zömében a dolgozók, mint amire számítanak. Az önkormányzati kórházak, szakrendelők és a szociális otthonok a Területi Államháztartási Hivataloktól a nettó fizetéseket kapják meg. Ennek összegéből viszont kitűnik, hogy úgy vonták le a személyi jövedelemadót, mintha az érintettek egész évben az átlagosan ötven százalékkal magasabb juttatást kapták volna, nem csak az utolsó három hónapban. A különbözethez a több tízezer érintett dolgozó majd csak az idei adóbevallások feldolgozása után, azaz jövő márciusban juthat hozza.

A hibára szerdán levélben figyelmeztette a szaktárcát az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete. Rácz Jenő, az egészségügyi, szociális és családügyi tárca helyettes államtitkára elmondta: egyelőre keresik a módját, hogy lehetőség szerint mindenki még az idén jusson hozzá a megemelt béréhez.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32