A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) befejezte azt a vizsgálatot, amely az Orbán-kormány május 15-i, utolsó ülésén elfogadott, összesen 9,5 milliárd forintos állami garanciavállalás jogszerűségét ellenőrizte - tudta meg a Népszabadság A lap úgy tudja, az önkormányzati választások előtt már nem lesz döntés arról, visszavonja-e az új kormány az előző kabinet hitelgarancia-vállalásait. Arra a kérdésre, hogy miért kell várni a döntéssel a választások lezajlásáig, a napilap nem kapott választ.
A 9,5 milliárdos kezességvállalási csomagban szerepelt például a felsőmocsoládi sportcsarnok építésére megítélt százmillió forint is. Csernyák Lajos, a Somogy megyei kistelepülés polgármestere a Népszabadságnak elmondta: két-három héten belül elkezdődhet a csarnok építése. Az 560 lelkes, csődközeli helyzetben lévő, csatornázatlan település polgármesterének tájékoztatása szerint az önkormányzat tulajdonában lévő Felsőmocsolád Sportcsarnok Kft. májusban már aláírta a százmillió forintos hitelszerződést egy pénzintézettel, és amint megkapják az építési engedélyt, azonnal felveszik a százmillió forintot, és megkezdik az építkezést.
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
Rovataink a Facebookon