Sérti a választási esélyegyenlőséget a Józsefváros című lap?

"A választási esélyegyenlőséget durván sértő, a választópolgárok megzavarására és félretájékoztatására alkalmas kiadványt jelentetett meg a Budapest VIII. kerületi önkormányzat" - állítja közös nyilatkozatban a FIDESZ-MDF-MKDSZ szövetség, a Centrum Párt, és az Együtt Józsefvárosért Egyesület. A közlemény szerint a Józsefváros c. lap mellékleteként kiadott füzet maga állapítja meg, milyen szervezetekről, és milyen terjedelemben és formában tudósít. Például csak egy választási szövetség logóját szerepelteti, a többiek kénytelenek egyszerű rövidítésekkel beérni. Néhány jelölő szervezetet pedig zárójelbe tesznek.

A kifogásban az is szerepel, hogy a kiadvány elfelejti az elfogadott pártlistákat közölni, és nem nyújt segítséget a szavazópolgároknak a választási ügymenet megértéséhez. A panaszosok a "primitív kiadvány terjesztésének azonnali beszüntetését és megfelelő korrekciót" kértek. A beadványt a választási bizottság pénteken átvette, és hétfőn tárgyalja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04