Az uniós csatlakozással összefüggő alkotmánymódosítás kapcsán Deutsch Tamás jellemzőnek nevezte, hogy Bárándy Péter igazságügy-miniszter anélkül hívta egyeztetésre a frakciókat, hogy mellékelte volna a megbeszélés tárgyát képező módosítási javaslat szövegét. Az ország uniós integrációja kapcsán szükséges népszavazási időpont kijelölésével összefüggésben a politikus azt mondta, hogy a kormánynak sikerült megtalálnia azt az egyetlen dátumot a jövő év első felében, amikor a törvény nem teszi lehetővé a voksolást. Azt is kritizálta, hogy a kormány a csatlakozási szerződés szövegének ismerete előtti időpontra tűzné ki a népszavazást. Deutsch Tamás szerint ha a nem szocialista többségű kormányok ilyen hibákat követtek volna el, akkor azokat "elevenen megnyúzták volna", de most csak apró cikkecskék jelennek meg a médiában a tévedések kapcsán.
Deutsch szerint biztos Gy. Németh visszaléptetése
Deutsch Tamás szerint Gy. Németh Erzsébet szocialista főpolgármester-jelölt az önkormányzati választási kampány finisében, a jövő héten jelenti be visszalépését.
A Fidesz budapesti elnöke a polgári körök vasárnap esti fővárosi fórumán szinte biztosra jósolta, hogy a szocialista jelölt az önkormányzati választások történetében harmadszor - "könnyek között" - vissza lép Demszky Gábor javára.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
1 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04