A jogalkotók tétlenkedését megelégelve Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa már két évvel ezelőtt - tehát még a Fidesz-kormány idején - kidolgozta az antidiszkriminációs törvény tervezetét, és a vitaanyagnak tekintett javaslatot elküldte a parlamentnek. Az indítvánnyal akkor azonban csak az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság foglalkozott. A testület elsöprő többséggel - mindössze a MIÉP képviselőjének ellenszavazatával - kezdeményezte, hogy az antidiszkriminációs törvény megalkotását a kormány vegye fel jogalkotási programjába.
Még az idén elkészül a diszkrimináció elleni törvény
Még ebben az évben, decemberben elkészül az antidiszkriminációs törvény koncepciója, a javaslat várhatóan a következő év első negyedében kerül a parlament elé.
Magyarországon különböző jogszabályok tiltják a hátrányos megkülönböztetést, de nincs átfogó, az élet minden területére kiterjedő antidiszkriminációs törvény. E jogszabály remélt elfogadását a napokban ismertté vált országjelentésében az Európai Unió is üdvözlendőnek minősítette.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
10 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
8 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19