A vásárosnaményi testület elé egy másik beadvány is került, amely szerint az egyik jelöltet és pártjának országosan ismert személyiségeit plakátokon gyaláztak ismeretlen személyek. A panasszal végül a testület érdemben nem foglalkozott, mert a bejelentést tett személy nem volt beazonosítható, meghallgatására viszont szükség lett volna az eljáráshoz.
Kampánycsendsértés Vásárosnaményben
A kampánycsend hatályba
lépése után, törvénysértő módon terjesztettek szórólapokat
Vásárosnaményban - állapította meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város
helyi választási bizottsága vasárnap.
Tóth János, a testület elnöke az MTI-nek elmondta: azt nem tudták
kideríteni, hogy ki, vagy kik sértették meg a kampánycsendet.
Az esetről a választási bizottság vezetője annyit közölt, hogy a
kampánycsend hatályba lépése után a térség egyik országos politikusát
"hátrányos színben" feltüntető szórólapokat helyeztek ismeretlen személyek
több szavazó postaládájába.
Az esetet jelző párt szerint a szórólapok szövege negatívan befolyásolhatja
a szavazás eredményét, s ezt a bizottság tagjai elfogadták.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
4 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
2 órája