A törvény szerint szavazategyenlőség esetén az eddigi polgármester tölti be a posztot hat hónapig, amikor is időközi választást kell kiírni az eredeti választás feltételeivel megegyező módon. Érdekesség, hogy amíg a 12 tagú képviselő-testület tagjai eddig hat-hat arányban tartoztak a jobb-, illetve a baloldal támogatói közé, most ez az arány hét-négyre módosult a jobboldaliak javára.
Patthelyzet Zsámbékon
Patthelyzet alakult ki a vasárnapi választás során a Pest megyei Zsámbékon; a polgármesteri székért induló két jelölt egyaránt 868 szavazatot kapott 51 százalékos részvételi arány mellett.
Fodor Miklós polgármester az MTI-nek hétfőn elmondta, ő maga nem indult a megmérettetésen, mégis ő marad a település első embere fél évig. Most a két jelölt közül az egyik a Fidesz és a helyi polgári körök támogatta Szövetség a Zsámbékért Egyesület színében mérettette meg magát, amíg a másik aspiráns függetlenként kérte a polgárok bizalmát a nagyközségben.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
5 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19