Bánáti János megemlítette, hogy az ügyben további tanúmeghallgatások várhatók. A rendőrség korábban már kihallgatta Berkecz Máriát, a kht. egykori ügyvezetőjét munkaviszonyának megszüntetésével kapcsolatos körülményekről, illetve a hallgatási díjként átutalt 10 millió forintos összegről.
Újra kihallgatták a MeH korábbi államtitkárát
Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt a rendőrség kedden ismét kihallgatta gyanúsítottként Bártfai Bélát, a Miniszterelnöki Hivatal volt közigazgatási államtitkárát a Millenáris Kht. korábbi vezetője munkaviszonyának megszüntetése ügyében - közölte az MTI érdeklődésére a politikus védőügyvédje.
Bánáti János elmondta, hogy a rendőrségen a volt ügyvezetővel kötött szerződés, illetve felbontásának körülményeiről, valamint részleteiről érdeklődtek. A védő szólt arról is, hogy a gyanúsítás ellen benyújtott panaszukkal kapcsolatban még nem kaptak tájékoztatást, de a törvényi határidőket figyelembe véve valószínűleg elutasították azt.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
8 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
6 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47