Lemondott önkormányzati mandátumáról Gusztos Péter

MTI
Lemondott a salgótarjáni önkormányzatban kompenzációs listán szerzett mandátumáról Gusztos Péter, az SZDSZ és Langár Tamás, a Fidesz-MKDSZ-MDF képviselőjelöltje. Langár Tamást a salgótarjáni és a megyei közgyűlésben is képviselővé választották, és az összeférhetetlenség miatt nyilatkoznia kellett arról, hogy melyik mandátumról mond le. A Fidesz-MKDSZ-MDF politikusa úgy döntött, hogy a megyei közgyűlés tagja kíván lenni, döntését pedig a választási bizottság tudomásul vette.

Gusztos Péter polgármesterjelöltként indult Salgótarjánban, e poszton nem nyert, az SZDSZ listavezetőjeként szerzett mandátumot. Az MTI-nek nyilatkozva elmondta, döntésének két oka volt. Mivel Salgótarján önkormányzatában csupán kéttagú lesz az SZDSZ frakciója, a helyi képviselői munka egész embert kíván, míg ő az SZDSZ országgyűlési képviselőjeként is politizál, és a párt ifjúsági tagozatát, az Új Generációt is vezeti.

Hozzátette: másrészt éppen e teendők miatt nem tartotta volna etikusnak salgótarjáni szabad demokrata csoporttársaival szemben, hogy a városi önkormányzatban is elfoglaljon egy képviselői helyet. A helyi választási bizottság - a jelölő szervezetek határozatai alapján - hétfőn dönt a két megüresedett mandátum kiosztásáról.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31