Jobboldali önvizsgálatot követel a választási vereség miatt a Jobbik
A 2002-es önkormányzati választások bebizonyították, a jobboldal válságban van - áll Jobbik Magyarországért Mozgalom közleményében. A szervezet szerint az országgyűlési választás kudarcát vasárnap jóval nagyobb vereség követte. "Nyilvánvalóvá vált, hogy már áprilisban szükség lett volna a vereségből fakadó konzekvenciák levonására, mely azonban nem történt meg. Számos okot lehetne említeni, amelyek e fájdalmas vereséghez vezettek, de mindegyik közül a legelső a hitelesség problémája. Nem lehet jobboldalt építeni hiteltelen politikusokkal és pártokkal, a szavak mögötti tétlenséggel. A jobboldal elvesztette saját szavazói bizalmát. A magas választási részvétel mellett jobboldali szavazók széles rétege voksolt otthonmaradással, mert nem talált hiteles és tettre kész nemzeti pártot, melyről úgy érezte volna, őt képviseli. Nincs szükség az eredmény fényezésére, a vereség győzelemre festésére, amelyre most néhányan kísérletet tesznek. Az egyetlen megoldás csak a józan és őszinte önvizsgálat lehet. Meg kell hozni a nehéz döntéseket, mind a személyi kérdésekben, mind a politikai stratégiát illetően. Újjá kell építeni a magyar jobboldalt, mert azok, akik eddig képviselték, hagyták összeomlani." - írja a szervezet.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25