Az NKÖM és az Ezüsthajó Kft. között létrejött szerződés szerint 767 millió forintos támogatást juttatott volna a minisztérium a produkcióhoz; ebből 647 milliót folyósítottak, míg a kft. a gyártás során, majd a film elkészítését követően 717 millió forint kiadásról nyújtott be számlákat. Lugosi Viktória hozzátette: a Kft.-nek a részletes számlák benyújtásával október 18-ig kellett volna a vitatott költségekről elszámolnia.
Behajtják az Ezüsthajó Kft. tartozásait
A jövő héten derül ki, érkezik-e pénz az Ezüsthajó Kft.-től a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) számlájára a tárca által benyújtott inkasszó nyomán. A kulturális minisztérium a Bánk bán című operafilm gyártásával összefüggő, 213 millió forintos követelését kívánja behajtani. A tárca azért nyújtott be inkasszót az operafilmet készítő Ezüsthajó Kft.-vel szemben, mert a cég nem tett eleget a minisztérium felszólításának, miszerint részletes számlákkal igazoljon 213 millió forintnyi gyártási költséget - nyilatkozta Lugosi Viktória, az NKÖM kommunikációs vezetője.
Az NKÖM és az Ezüsthajó Kft. között létrejött szerződés szerint 767 millió forintos támogatást juttatott volna a minisztérium a produkcióhoz; ebből 647 milliót folyósítottak, míg a kft. a gyártás során, majd a film elkészítését követően 717 millió forint kiadásról nyújtott be számlákat. Lugosi Viktória hozzátette: a Kft.-nek a részletes számlák benyújtásával október 18-ig kellett volna a vitatott költségekről elszámolnia.
Az NKÖM és az Ezüsthajó Kft. között létrejött szerződés szerint 767 millió forintos támogatást juttatott volna a minisztérium a produkcióhoz; ebből 647 milliót folyósítottak, míg a kft. a gyártás során, majd a film elkészítését követően 717 millió forint kiadásról nyújtott be számlákat. Lugosi Viktória hozzátette: a Kft.-nek a részletes számlák benyújtásával október 18-ig kellett volna a vitatott költségekről elszámolnia.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25