Vallási közösségek nyilt levele a kormányfőhöz

Népszabadság
Vallási közösségek, civil szervezetek és közéleti személyiségek nyílt levélben fordultak Medgyessy Péter miniszterelnökhöz, tiltakozva az ellen, hogy az állami támogatás egy részét a népszámlálási adatok alapján kapják meg az egyházak. Az erről szóló törvényt még az előző kormány idején szavazta meg a parlament. Az egyházaknak juttatott egyszázalékos adótámogatást az állam jelentős mértékben kiegészíti. Korábban a felajánlók száma határozta meg a kiegészítés mértékét, de tavaly decemberben a jobboldali többségű törvényhozás úgy döntött, hogy a milliárdos nagyságrendű összeget a népszámláláskor kapott vallási adatok alapján osztja el. Danka Krisztina, a Krisna-tudatú Hívők Közösségének szóvivője keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy kilenc egyház és négy társadalmi szervezet képviselője, valamint tizenkilenc közéleti személyiség - közöttük Endreffy Zoltán filozófus, Kenedi János kritikus, Kis János filozófus, Sajó András alkotmányjogász - nyílt levélben fordult a kormányfőhöz, kérve a 2003. január elsején érvénybe lépő törvény hatályon kívül helyezését.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19