A Fidesz elnöksége az MTI értesülései szerint megütközéssel fogadta Katona Kálmán fővárosi önkormányzati listavezető szándékát, hogy a budapesti közgyűlésben nem a Fidesz, hanem az MDF frakciójában kíván helyet foglalni. A Fidesz elnöksége elvárja, hogy az ügyet az MDF elnöksége is vizsgálja meg azon megállapodás alapján, amely a Fidesz és az MDF parlamenti frakciója között született arról, hogy egyik képviselőcsoportból sem lehet átülni a másikba.
Juhos Katalin léphet Várhegyi helyére
Juhos Katalin, a XI. kerület leköszönő polgármestere a legesélyesebb arra, hogy megszerezze Várhegyi Attila parlamenti mandátumát - értesült az MTI a Fidesz elnökségének szerdai tanácskozását követően.
Várhegyi Attila október elején mondott le képviselői mandátumáról, miután a Pest Megyei Bíróság jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Az MTI úgy tudja, hogy a Fidesz Országos Választmányának Elnöksége a hétvégén dönt a poszt betöltéséről.
A jelöltek között van többek között Juhos Katalin mellett Koncz Ferenc, Kupper András és Rubovszky György is.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04