Leszerelés kedden, bevonulás jövő héten

MTI
Mintegy 3.900 fiatal szerel le kedden, miután teljesítette hat hónapos sorkatonai szolgálatát, a jövő héten pedig újabb 3.200 sorköteles vonul be a Magyar Honvédséghez. Kladek András ezredes, a Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság törzsfőnöke tájékoztatása szerint a november 12-i bevonuláskor a várhatóan 3.200 sorköteles ölt hat hónapra katonaruhát a kiképzőközpontokban. A fiatalok az alapkiképzés után a légierő és a logisztika csapataihoz kerülnek. A behívóparancsot már minden érintett megkapta, a hadkiegészítő parancsnokságok pedig megküldték az illetékes önkormányzatoknak a bevonulási segély kifizetéséhez szükséges névjegyzéket. Az egyedülálló sorköteles a kötelező legkisebb havi munkabér 60 százalékát - jelenleg 30 ezer forintot - kapja. Eltartásra jogosult gyermek esetén a teljes minimálbért - 50 ezer forintot - adják bevonulási segélyként. A sorkötelesek 81 százaléka korlátozás nélkül, 19 százalékuk pedig korlátozással alkalmas a katonai szolgálatra. A bevonulók 94 százaléka nőtlen, 4 százaléka nős és gyermektelen, 2 százalékuk pedig nős és egy gyermeke van. A bevonuló fiatalok 19 százaléka általános iskolai, 68 százaléka középfokú, 13 százaléka pedig felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19