Medggyesy megnézte a Ground Zerót

MTI
Medgyessy Péter vasárnap New Yorkban megtekintette a tavaly szeptember 11-i terrortámadásokban földig rombolt Világkereskedelmi Központ helyén tátongó óriási gödröt, a Ground Zerót. A miniszterelnök előzőleg a Ground Zero melletti épületben felkereste John Whitehead volt külügyminiszter-helyettest, aki az Alsó-manhattani Fejlesztési Társaság elnöke. Ez a társaság foglalkozik a terület újrahasznosításával. John Whitehead tájékoztatta a miniszterelnököt az újrahasznosítással kapcsolatos tervekről, elképzelésekről. A miniszterelnök ezt követően a Ground Zero mellett felállított keresztnél megtekintette a helyszínt.

A kormányfő itt találkozott Balatoni Tamás New York-i rendőrrel, aki 17 éve él az Egyesült Államokban, és szeptember 11-tol tíz napon át vett részt a mentésben. A miniszterelnök döbbenetesnek, megrázónak nevezte mindazt, amit látott, és hangsúlyozta: itt érthető meg igazán az amerikaiak elszántsága a terrorizmus ellen. Medgyessy Péter ezután közeli Battery Parkba ment, ahol koszorút helyezett el annál a négy méter átmérőjű földgömb-szobornál, amely három évtizeden keresztül állt a Világkereskedelmi Központ két toronyépülete között. A szobrot a romok alól mentették ki, és a terrortámadás első évfordulóján - sérült állapotban - helyezték el a parkban ideiglenes emlékműként.

Helyi idő szerint vasárnap délután - az egyesült államokbeli látogatás programjának záróakkordjaként - a miniszterelnök a konzulátus épületében a New Yorkban és környékén élő magyarság képviselőivel találkozik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19