Zsolt Tamás jegyző elmondta, hogy a szavazásra jogosultak 51 százaléka adta le a voksát. Az 5 képviselői helyre az október 20-án is indult 16 jelölt közül választhattak a helybéliek. A leadott szavazatok alapján a képviselő-testület tagja lett Bárdonicsek Csaba, Grünfelder Mátyás, Kasza Imre, Szalai Tibor és Várhegyi Józsefné. A korábban megválasztott képviselők közül nem került be a testületbe Felföldi Árpád és Rafa-Gyovai Tiborné, Bárdonicsek Csabának, Kasza Imrének és Szalai Tibornak azonban újra bizalmat szavaztak a drávacsehiek.
Megismételték a szavazást Drávacsehin
Újra az urnákhoz járultak a helybéliek a Baranya megyei Drávacsehiben vasárnap: mivel október 20-án két jelölt édesapja is tagja volt a helyi választási bizottságnak, a területi testület érvénytelenítette a helyhatósági kislistás képviselő-választás eredményét.
A polgármesteri, a kisebbségi önkormányzati, illetve a megyei önkormányzati választás ezen a településen is érvényes volt, csak a képviselő-testület tagjainak esetében volt szükség újabb fordulóra.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32