Januárban költözhet a Sándor-palotába az államfő
A Köztársasági Elnöki Hivatal januárban költözhet be a budavári Sándor-palotába, mivel az irodahelyiségek berendezéséhez szükséges bútorok csak az év végére érkeznek meg.
A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) 150-160 millió forintot fordít az empire stílusú, "korszerű igényeket kielégítő irodai munkahelyek" kialakítására.
A körtefa furnér felületű olasz bútorokat - asztalokat, székeket és szekrényeket - a MeH már megrendelte. A palotában, ahol jelenleg csak a történelmi terek vannak berendezve, a Budai Várgondnokság Kht. - a Köztársasági Elnöki Hivatal kérésére - minimális átalakítást végez: az államfői apartman egyik szobáját irodává alakítják, s ehhez egy nagy méretű ajtót helyeznek el két helyiség között.
Ez a kiegészítő munkálatokkal - a járófelületek több rétegű fóliázásával - több millió forintba kerül. A Budai Várgondnokság Kht. még egy évig üzemelteti az épületet, azután közbeszerzési pályázatot írnak ki e feladatra.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.
szeptember 9., 14:30
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32