Fotókiállítás nyílt a felújított budapesti épületekről

MTI
A főváros napja alkalmából felújított budapesti épületeket bemutató kiállítás nyílt csütörtökön Újjászületés címmel a fővárosi Újvárosházán; a tárlatot Demszky Gábor nyitotta meg. A kiállításon a települési értékvédelmi támogatás és a Műemléki Alap segítségével felújított épületek régi és új állapotát mutatják be a tablók. A főpolgármester szerint az épületek Budapest szellemiségét, arcát hordozzák és jelenítik meg, azt "ami miatt jó Budapesten élni".

A fővárosi önkormányzat által 1994-ben bevezetett támogatási rendszer keretében eddig 1,2 milliárd forint értékben csaknem ezer épület, épületrész felújításában vállalt szerepet a fővárosi önkormányzat. Ebben az évben a műemléki alap támogatására 220 pályázat érkezett, ebből 65 millió forint erejéig részesült 63 pályázat vissza nem térítendő támogatásban. A települési értékvédelmi támogatásra 136 pályázat érkezett, ebből 45 nyert kamatmentes kölcsönt vagy vissza nem térítendő támogatást 118,6 millió forint értékben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19