Elfogadták az önkéntes haderő koncepcióját
Elfogadták az önkéntes haderőre való átállás koncepcióját a Honvédelmi Minisztérium pénteki kollégiumi ülésén. A tervezet alapján a tárcánál megindul az erről szóló kormány-előterjesztés előkészítése. Komor Levente humánpolitikai helyettes államtitkár az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy az előterjesztés már két héten belül a kormány elé kerülhet. Mint mondta, a koncepció szerint 2006 márciusáig kell az átállást megvalósítani, azonban az is elképzelhető, hogy már korábban sem lesz szükség sorkatonák behívására. A helyettes államtitkár ismertetése szerint a koncepcióban részletesen kidolgozták az áttérés strukturális és pénzügyi alapjait. Az áttérés költségei összefüggnek a hadsereg jelenleg zajló védelmi tervezési rendszerének átalakításával, illetve a márciusban befejeződő védelmi felülvizsgálattal is. A honvédelmi tárca 45 ezer fős önkéntes haderővel számol, de azt kéri majd a kormánytól, hogy a különböző állománykategóriák létszámát rugalmasan, igényei szerint változtathassa.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25