Sztrájkhangulat Ózdon
Sztrájktól sem riadnak vissza az ózdi Finomhengermű Munkás Kft. dolgozói, ha nem sikerül a tulajdonossal új kollektív szerződést kötni, valamint továbbra sem tudnak megállapodni az új műszakrend miatti keresetcsökkenés kompenzációjáról. Erről a több mint félezer embert foglalkoztató ózdi cég dolgozói szombaton megtartott munkásgyűlésükön döntöttek. Az ózdi kohászati társaság ez év elején került ukrán többségi tulajdonba. Vitko István, az üzem vasasszakszervezetének titkára és Bodnár József, a szakszervezeti szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén megyei titkára egyebek mellett elmondta: januárban a tulajdonos béremelést, a munkakörülmények javítását ígérte, biztos megrendeléseket és piacokat. Ebből azonban eddig szinte semmi sem valósult meg, sőt augusztusban a korábbi négyműszakos, folyamatos munkarendről három műszakra tért át az üzem. Ez azt jelentette: a dolgozók havi keresete mintegy 10 ezer forinttal csökkent, elestek ugyanis a 20 százalékos műszakpótléktól.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04