A Mazsihisz szerint kell törvény a holokauszt tagadására

MTI
A gyűlöletbeszéd, a holokauszt-tagadás és a rasszizmus büntethetőségéről tartottak konzultációt a Zsidó Világkongresszus és az Igazságügyi Minisztérium képviselőinek részvételével kedden Budapesten. A több órás megbeszélésen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) részéről jelen volt Tordai Péter elnök, Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató és Egri Oszkár jogi képviselő. Zoltai Gusztáv az MTI-nek elmondta: a konzultáción áttekintették azon országok gyakorlatát, ahol büntethetők az említett jelenségek, s a résztvevőknek lehetőségük nyílt álláspontjuk ismertetésére is. Tájékoztatása szerint a tanácskozáson a Mazsihisz képviseletében kifejtették, hogy szükségesnek tartják Magyarországon a holokauszt tagadásának törvényi szankcionálását is. Az ügyvezető igazgató utalt arra, hogy a szaktárca illetékesei felvetették: a törvényalkotást előremozdítja majd az Európai Unió vonatkozó kerettervezetének kibocsátása.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19