Az MTV kuratóriuma információkat kér
A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnöksége kedden felkérte az MTV Rt. ügyvezető alelnökét, hogy a jövő hétfőig dolgozza át az elnökség elé korábban benyújtott válságkezelő és konszolidációs tervét - tudatta Bakó Lajos, a kuratórium elnöke, illetve Kocsis András elnökhelyettes az MTI-vel. A közlemény szerint a kuratórium elnöksége a keddi ülésén tárgyalt az MTV Rt. gazdasági helyzetéről, s azon belül a januártól szeptemberig tartó időszak gazdálkodásáról. Nagyon sok kérdés felvetődött, beindult az új műsorstruktúra, s információkat kértünk - fogalmazott Kocsis András, a kuratórium elnökhelyettese az MTI kérdésére válaszolva. Szavai szerint az elnökség a tulajdonosi funkciót megvalósítva a jövő évre vonatkozó - egy hónappal ezelőtt benyújtott - konszolidációs tervet illetően néhány pontosítást kért annak érdekében, hogy láthatóvá váljék a mozgástér a televízió hatékony működtetéséhez.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
5 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19