Az etikai bizottság álláspontjával szemben, a fellebbező szervezet megítélése szerint Hende Csaba lépése ellentétes az MDF érdekeivel. Hende Csaba az MTI-nek az ügyről nem kívánt nyilatkozni. Mint jelezte, az etikai bizottság keddi üléséről még nem kapta meg az értesítést.
Egy pártszervezet fellebbezett az MDF etikai bizottságánál Hende miatt
Hende Csaba szerepvállalásának ügyét a polgári körök szervezésében kedden újra tárgyalja az MDF országos etikai bizottsága. Rubovszky András, az etikai bizottság elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: kedd délelőttre összehívta a testület ülését, mert egy MDF-szervezet fellebbezése nyomán az országos választmány újra az etikai bizottság elé utalta az ügyet. A politikus emlékeztetett arra, hogy az etikai bizottság Hende Csabának, az MDF volt általános alelnökének, az Igazságügyi Minisztérium volt politikai államtitkárának ügyét több szervezet bejelentésére júliusban már megtárgyalta. A bejelentők azt kifogásolták, hogy a demokrata fórum második embere a párt vezető testületének és elnökének tudta nélkül fogadta el Orbán Viktor felkérését. Az etikai bizottság júliusi állásfoglalása szerint Hende Csaba nem követett el etikai vétséget, amikor elvállalta Orbán Viktor felkérését a polgári körök szervezésére - mondta a testület elnöke.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31