Horváth Béla kétmillióval jön a SZDSZ-nek

MTI
A Fővárosi Bíróság csütörtökön jogerősen kétmillió forint nem vagyoni kár megtérítésére és az ítélet közzétételére kötelezte Horváth Béla egykori kisgazda országgyűlési képviselőt az SZDSZ gazdasági ügyleteivel kapcsolatos tavalyi kijelentései miatt, helyben hagyva a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét. Az ítélet szerint Horváth Béla tavaly novemberi sajtótájékoztatóin, nyilvános megszólalásaiban megsértette az SZDSZ jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait többek között azzal, hogy valótlanul állította: a pártnak 800 millió forintos adóssága van. Horváth a bíróság szerint azt a hamis látszatot keltette, hogy az SZDSZ mérleghamisítással és a párttörvény durva megsértésével kétszer annyit költött a választási kampányra, mint amennyit bevallott, és valótlanul állította, hogy a párt pénzügyi beszámolójában be nem vallott pénzeket fordított kampánycélokra. Az ítélet szerint Horváth Béla azzal is megsértette az SZDSZ jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait, hogy valótlanul állította: a párt Zuglóban zugértékesít, "mutyizik", és a való tények elhallgatásával azt a hamis látszatot keltette, hogy az SZDSZ volt az, amely a zuglói önkormányzattól nagy értékű ingatlant vásárolt, mely adás-vételt a panama gyanúja lengi körül.

Ezen túl a bíróság kötelezte Horváth Bélát arra is, hogy fizessen meg az SZDSZ-nek kétmillió forintot, illetve annak 2001 novemberétől számított kamatait.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31