"Mi úgy tekintjük, hogy tulajdonnévként egy intézménynevet jelöl, és több törvényben is nagybetűvel szerepel" - érvelt a kancellária, bár azt is hozzátették, folyó irodalmi szövegben nem ragaszkodnának a nagybetűhöz. A kancellária emellett nem egyezett bele a "munkaerő-piaci alap" és az "érdek-képviseleti" szavak korrektorok által javasolt kötőjeles írásába sem, és elvérzett a 'TAJ-szám" kisbetűs átiratára tett kísérlet is. A bizottság végül módosító javaslatként nyújtotta be Szili Katalin házelnöknek a nyelvtani hibák kijavítására tett indítványt, amelyről már szavazott is az Országgyűlés. Összesen hat támogató szavazatot (kettőt az MSZP-től, hármat a Fidesztől és egyet az MDF-től) kapott az indítvány, míg 192-en ellene voksoltak, 145-en pedig tartózkodtak.
A parlament leszavazta a helyesírási szabályzatot
A helyesírási szabályzat a miniszterek feladat- és hatáskörét érintő módosítás kapcsán került napirendre az alkotmányügyi bizottság ülésén. A törvényjavaslat előterjesztő Miniszterelnöki Hivatal képviselője azonnal jelezte, hogy kisbetűvel akarják írni a kormány szót, holott az az alkotmányban is nagybetűvel szerepel.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
10 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
7 órája
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19