Aláírták a fővárosi koalíciós megállapodást
Aláírta, egy hónapig tartó tárgyalások után, a következő négy évre szóló koalíciós szerződését kedden délután a fővárosi MSZP- és SZDSZ-frakció a városházán. Demszky Gábor szerint az értelmes kompromisszumokkal létrejött megállapodás egybecseng a budapestieknek a választásokon kinyilvánított akaratával, s lehetővé teszi a főváros stabil irányítását, dinamikus fejlesztését. A szerződés alapján csütörtökön három szocialista és a két szabad demokrata főpolgármester-helyettest választhat a Fővárosi Közgyűlés. Eszerint Atkári János a pénzügyek, Szolnoki Andrea az egészségügy-szociálpolitika, Vajda Pál a városüzemeltetés, Schiffer János a kultúra-oktatás, Bakonyi Tibor pedig az európai integráció kérdéseivel foglalkozik majd elsősorban. A megállapodás rögzíti a koalíció által megvalósítandó feladatokat, valamint a főpolgármester-helyettesek közti hatáskörmegosztást is. A szerződést Demszky Gábor főpolgármester, Mandur László, az MSZP budapesti elnöke, Molnár István, az SZDSZ budapesti elnöke, Gy. Németh Erzsébet, az MSZP és Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezetője írta alá.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
szeptember 13., 15:31