Decemberben ingyen nézhető meg az Álmok álmodói kiállítás

MTI
Ingyenesen látogatható decemberben az év végéig nyitva tartó Álmok álmodói - világraszóló magyarok című kiállítás a budapesti Millenáris Parkban. Csörgő Tünde, a Millenáris Kht. kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a II. kerületben, az egykori Ganz-gyártelep helyén megépült rendezvényközpont tárlatát kedd estig több mint 538 ezren nézték meg. Az Álmok álmodói című tárlat mintegy 13 ezer négyzetméternyi területen a magyar tudomány, ipar, technika, művészet és kultúra kiemelkedő személyiségeit és találmányait mutatja be, csaknem 300 "műtárgyat" felsorakoztatva. A magyar lelemény legizgalmasabb kincseiből alcímet viselő tárlat az elmúlt két-háromszáz év kimagasló magyar teljesítményei köré épül. A tárlat előkészítése három évig tartott, 628 szakember közreműködésével; a munkát mintegy 250 múzeum, intézmény és magángyűjtő segítette.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32