A rendőrség bizonyosan nem fog lépni az ügyben, mert az nem tartozik rá - tudta meg a napilap az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán. Ahogyan azt is az érintettnek kell lerendeznie, ha egy magántulajdonú ingatlanban idegen bérlő holmijaitól szeretnének megválni - szólt a magyarázat. Hogy az ügy kimenetele mi lesz, egyelőre nem tudni. Az új vezető, aki semmiféle arra utaló iratot, szerződést, avagy számlát nem talált, hogy bárki is bérelte volna a helyiséget a Kht.-től, nem foglalkozik a lezárt stúdióval.
Zárva maradt a Wermer-stúdió
Mai napig nem jelentkezett Wermer András érdekeltsége, a Well Done a mintegy 50 négyzetméteres, azóta zárva lévő helyiségben lévő holmijaiért, vagyis fél éve ugyanúgy áll az utómunkálati stúdió a Millenárison - tudta meg a Magyar Hírlap.
A Millenáris Park területén lévő épületrészben a Happy End Kft.-t alapító Orbán-főtanácsadó, Wermer András családi érdekeltségébe tartozó Well Done holmijai találhatóak. Mizsei Zsuzsa, a Millenáris Kht. júniusban kinevezett vezetője még a nyáron levélben kérte: vigyék el felszereléseiket onnan, egyben le is záratta a helyiséget, hogy ne léphessenek be oda illetéktelenek. Azonban sem Wermer, sem munkatársai nem jöttek a Millenáris Parkba holmijaikért.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
szeptember 13., 15:31