Csurkát elmarasztalta, Kondort felmentette a bíróság

MTI
A Fővárosi Bíróság (FB) szerint Csurka István MIÉP-elnök megsértette Bolgár György, a Magyar Rádió volt munkatársa jó hírnevét, Kondor Katalin rádióelnök esetében viszont nem állapított meg jogsértést az FB csütörtöki másodfokú ítéletében. Kárpáti Miklós, a felperesek ügyvédje az MTI-nek elmondta, hogy a bíróság Csurka Istvánt 300 ezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte. A per másik négy egykori rádiós felperese - Göczey Zsuzsanna, Pásztor Magdolna, Rádai Eszter és Verő Júlia - esetében nem állapította meg a jogsértést a bírói fórum.

A felperesek Csurka Istvánt egy, a politikus sajtótájékoztatójáról a Magyar Fórum ez év január 24-i számában közölt tudósításban foglaltak miatt, Kondor Katalint pedig a Magyar Nemzet január 4-i számában megjelent interjúban általa állítottak miatt perelték be. A felperesek jogi képviselőjének egy korábbi tárgyaláson elhangzott közlése szerint a két alperes, ha máshol és máskor is, de ugyanazt fogalmazta meg: aki az átvilágítási kötelezettség alá esik, és az eljárás alatt vagy utána maga szünteti meg munkaviszonyát, az ügynök volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32