Stratégiai partnerségi nyilatkozatot írt alá Medgyessy és Nastase
Stratégiai partnerségi nyilatkozatot írt alá pénteken Budapesten Medgyessy Péter magyar és Adrian Nastase román miniszterelnök.
A két kormányfő megbeszélését és az aláírást követő sajtótájékoztatón Medgyessy Péter kifejtette, hogy a dokumentum Magyarország és Románia XXI. századi együttműködésének kereteit szabja meg távlatokban és széles megközelítésben.
A magyar miniszterelnök szavai szerint a megbeszélésen a kedvezménytörvény módosítására tett javaslatokat a román fél az európai normákkal összhangban lévőknek minősítette, ugyanakkor további pontosításokat kért.
- Megegyeztük abban, hogy egy héten belül a két külügyminiszter tárgyalásokat folytat, amelyek eredményeként olyan kedvezménytörvényt tudunk a magyar parlament elé terjeszteni még ebben az évben, amely megfelel az európai normáknak, a határon túli magyarság érdekeinek, és figyelembe veszi a szomszédos országok szempontjait is - közölte Medgyessy Péter.
Adrian Nastase hangsúlyozta, hogy a kisebbségek helyzete igen fontos kérdés, de nem az egyetlen, amiről Magyarországnak és Romániának tárgyalnia kell.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
4 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
1 órája
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19