Árvízi helyreállítás: kártérítést követel az egyház
A Tiszántúli Református Egyházkerület tízmillió forintos kártérítést követel a Bereg Újjáépítő Közkereseti Társaságtól.
Mint ismeretes, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a tavalyi árvíz után a hat fővállalkozót tömörítő konzorcium, a Bereg Újjáépítő Kkt. végezte a helyreállítást és az újjáépítést. Az egyházi ingatlanok helyreállítását a konzorcium tagjai közül a nyíregyházi Isobau Rt. vállalta, majd a munkát kiadta alvállalkozóknak. Nyáron az alvállalkozók több településen felfüggesztették a kivitelezést, állításuk szerint az Isobau nem fizette ki teljes egészében a számláikat. A cég tartozása csaknem százmillió forint.
Vári Attila, a Tiszántúli Református Egyházkerület építésze érdeklődésünkre azt mondta: a templomok helyreállítása szünetel Tiszaadonyban, Csaholcon, Fülesden, Botpaládon, Kispaládon, Túristvándiban és Túrricsén. Különösen rossz állapotba került a tiszaadonyi templom, ahová az építési árkok miatt befolyik a víz.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.
1 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04