Olivér
4 °C
8 °C

Veres: Veszélyben az egyház szabad működése

MTI
2002.12.02. 12:35
Tizenkét évvel a rendszerváltás után veszélybe került az egyház szabad működése Magyarországon - jelentette ki Veres András püspök hétfőn Budapesten. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára elmondta: a szociális, illetve az egészségügyi közszolgáltatásokról szóló, valamint a költségvetési törvény módosítására benyújtott - egyházakra vonatkozó - javaslat több olyan rendelkezést is tartalmaz, amely sérti a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék közötti megállapodást. Szavai szerint az említett indítványok elfogadása esetén súlyosan sérülnek a vallásos emberek személyiségi jogai, súlyos zavar áll be az egyházi intézmények működésében, s Magyarország hírneve is veszélybe kerül, ha egy nemzetközi megállapodást az egyik fél egyoldalúan felbonthat.

Veres András kijelentette: a püspöki konferencia a leghatározottabban kéri a kormányt és annak vezetőjét, hogy vonja vissza az egyházfinanszírozásra vonatkozó módosítási javaslatokat. Amennyiben az Országgyűlés mégis megszavazza az indítványokat, az egyház az Alkotmánybírósághoz fordul, és nemzetközi úton is fellép - jelezte. A püspök tájékoztatása szerint álláspontjukat levélben ismertették Medgyessy Péter miniszterelnökkel, aki még a hétfői napon fogadja az egyház képviselőjét.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?