Roma lelki gondozás a Tolna megyei börtönben

MTI
A roma származású fogva tartottak lelki segítségnyújtására együttműködési megállapodást kötött a szekszárdi roma kisebbségi önkormányzat és a Tolna megyei büntetés-végrehajtási intézet hétfőn. Az együttműködés alapján az intézet lehetőséget biztosít a kisebbségi önkormányzat vezetőjének és az általa kijelölteknek, hogy rendszeresen látogassák a roma származású fogva tartottakat. Hézsely János szavai szerint erre azért van szükség, mert bár az intézetben dolgozó orvosok, nevelők és lelkészek nagy figyelmet fordítanak az elítéltek testi-lelki épségének megőrzésére, munkájuk nem mindig jár sikerrel.

Rámutatott: az együttműködésnek köszönhetően a jövőben azok is bekapcsolódhatnak a lelki gondozásba, akiket a romák "közülük valónak" tartanak, így előttük talán jobban megnyílnak. Hangsúlyozta, hogy ezzel megelőzhető a nagyobb lelki traumák kialakulása, és az, hogy az elítélt esetleg kárt tegyen magában és környezetében. Sárközi János hozzátette: feladatuknak tartják azt is, hogy a roma elítélteket felkészítsék a börtönön kívüli életre, a társadalomba való visszailleszkedésre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04