Elfogadták a költségvetés fő számait

MTI
2002.12.04. 00:25
Az alapvető döntések megszülettek, innentől kezdve a kormány jövő évi gazdaságpolitikáját illetően nincsenek nyitott kérdések, kommentálta László Csaba az MTI-nek a költségvetés fő számainak elfogadását kedden késő este a parlamentben.
Ilyen részvétellel és ilyen fegyelmezetten még nem fogadott el költségvetést az Országgyűlés az elmúlt 12 évben, mondta László Csaba. A pénzügyminiszter szerint a kormánypárti képviselők a költségvetés parlamenti vitájában példa nélküli fegyelmezettségről tettek tanúbizonyságot, és arról is elismeréssel szólt, hogy az ellenzéki képviselők is szinte teljes létszámban vettek részt a több, mint nyolc órás szavazásban.
László Csaba kiemelte, hogy miután a költségvetésben ezt követően csak a fejezeten belüli változtatások történhetnek, a fő lépések - érdekegyeztetési megállapodás, a költségvetési hiány, a fő számok - már meghatározottak, így a vállalkozói- és a közszféra, a lakosság egy átlátható, világos helyzettel és kilátásokkal fogadhatja a jövő évet.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a költségvetési törvényben elfogadott jövő évi hiány, amely nem haladja meg a GDP 4,5 százalékát, megfelel a kormányzat gazdaságpolitikai célkitűzéseinek. A pénzügyi tárca vezetője elmondta, hogy a költségvetési vita során egyetlen pillanatra sem érezte veszélyben a hiány mértékét.
Az utolsó napokban hozott kompromisszumos megoldások hátteréről kifejtette: a személyi jövedelemadó bevételek előirányzatát azt követően emelhették meg 7-8 milliárd forinttal a költségvetés készítői, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban olyan bérmegállapodás született, amely a korábban prognosztizáltnál valamivel magasabb bérkiáramlást feltételez jövőre. Ez azonban az adóbevételeket is megnöveli.
A tervezett kiadásokat mérsékelte az utóbbi hetek hozamcsökkenése az állampapírpiacon, ami kisebb csökkentést tett lehetővé az államadósság kamatkiadásainak tervezésénél, fűzte hozzá László Csaba.