Kertész Imre Budapest díszpolgára

MTI
Kertész Imre Nobel-díjas író szerdán vette át a Budapest Díszpolgára címet Demszky Gábor főpolgármestertől. A díszpolgári cím adományozásáról szóló okirat és az azzal járó aranyérem átadásakor Demszky Gábor hangsúlyozta: Kertész Imre egész eddigi életében budapesti polgár, budapesti író volt. Demszky Gábor szavai szerint Kertész Imre magyar író, mert magyarul írta műveit, zsidó író, amennyiben a zsidóként túlélt holokauszt vált élete legfőbb témájává és európai író, mert szellemileg az európai kultúrából táplálkozik. Kertész Imre budapesti író, "aki ebben a városban nőtt fel, itt bélyegezték meg, innen hurcolták el budapesti fasiszták, ide tért vissza, a budapesti városházán volt tudósító, majd itt élt évtizedeken át, mellőzötten a budapesti bolsevizmus alatt, itt szabadult fel velünk együtt 1989-ben" - mondta a főpolgármester. Demszky Gábor úgy vélekedett: Kertész Imrén keresztül áttételesen a magyar irodalom kapott nagyon nagy kitüntetést, a Nobel-díj Budapestnek is szól.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31