Jelentősen emelkedik a családi pótlék

Magyar Hírlap
A családi pótlék 20, a nyugdíjak 8,4 százalékos emelése, szülési szabadság az apáknak, ikerszülés esetén dupla családi pótlék, valamint az ápolási díj emelése - többek között ezeket ígéri a kormány jövőre. Az idei költségvetési kerethez képest jövőre 240 milliárd forinttal emelkedik a szociális kiadásokra fordítható keret. Szeptemberig visszamenőleg minden jogosult megkapja a húsz százalékkal megemelt családi pótlékot. Ezen túl, az idén augusztusban kivételesen folyósított 13. havi juttatás a jövő évtől automatikusan jár a gyermekes családoknak. Januártól 50 százalékkal nő az anyasági támogatás összege, ikerszülés esetén pedig ezután dupla összeg jár a gyerek első osztályos koráig, tehát akár hét éves koráig is.

Egy korábbi döntés értelmében a nagyszülők is elmehetnek gyesre, a támogatást a nyugdíj mellett is felvehetik. Amíg választásra kényszerültek a nagyszülők, alig háromszázan választották a gyest a nyugdíj helyett. A családot alapító fiatalokat támogatja a kormány azzal az intézkedéssel, hogy jövőre gyermekszületés után az apák plusz öt nap szabadságot vehetnek ki a gyermekük két hónapos koráig. Ennek költsége nem a munkáltatót, hanem az államot terheli.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31