A Gimnáziumok Országos Szövetsége is ellenzi a drogtörvény módosítását

MTI
A Gimnáziumok Országos Szövetsége (GOSZ) szerint káros következménnyel járnak az oktatás valamennyi résztvevőjére, és a magyar társadalom egészére az iskolai kábítószer-fogyasztással és forgalommal, valamint a diákok kötelező óraszámának csökkentésével kapcsolatos tervezett változtatások. A szervezet közleményében elfogadhatatlannak tartja és tiltakozik a Büntető törvénykönyv (Btk.) tervezett módosítása ellen, mert szerintük az a felelősségvállalást teszi csaknem lehetetlenné. A GOSZ annak a célnak a helyességét, hogy az ártatlan egyszeri kipróbálókat ne érje életre szóló meghurcoltatás, nem vonja kétségbe. A szervezet szerint ugyanis erre eddig sem volt példa. Ugyanakkor úgy látja: az iskolák működését, a gyermekek és diákok fejlődését veszélyezteti, hogy a módosítás szerint mentesülne a büntetés alól az a személy, aki kiskorúak "felhasználásával" kábítószert termeszt, vagy megszerez, illetve az a huszonegyedik életévét meg nem haladott személy, aki oktatási és nevelési intézményben kábítószert kínált vagy átad.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32