Parlamenti ülés Szécsényben?

MTI
Ünnepi ülést tart 2005-ben a parlament Szécsényben, ha elfogadják a Nógrád Megyei Közgyűlés elnökének javaslatát. A kihelyezett üléssel a törvényhozás az 1705-ben rendezett szécsényi rendi országgyűlésre emlékezne. Dóra Ottó közgyűlési elnök javaslatáról csütörtökön egyeztetett Kocsi Lászlóval, a kultusztárca politikai államtitkárával. A találkozót követő salgótarjáni sajtótájékoztatón Kocsi László közölte: támogatja azt az elképzelést, hogy rekonstrukcióval tegyék alkalmassá a műemléki védettséget élvező, állami tulajdonú szécsényi Forgách-kastélyt az évforduló méltó megünneplésére, az Országgyűlés vendégül látására. A Kubinyi Ferenc Múzeumnak helyet adó kastély rekonstrukciója - a külső-belső felújítás, a nyílászárók cseréje, a pince átépítése, a gépészeti átalakítások és a kastélykert rendbetétele - mintegy 200 millió forintot igényelne. Dóra Ottó elmondta: Szécsény polgármesterével Rákóczi-emlékbizottság létrehozását kezdeményezik, e testület koordinálja majd az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvényeket. Ennek megalakulását követően indítványozza majd az Országgyűlés elnökénél a 2005-ös ünnepi parlamenti ülés megtartását Szécsényben. Szécsényben 1705. szeptember 12. és október 3. között tartották meg a Rákóczi-szabadságharc első országgyulését. Az elfogadott törvények szerint Magyarország államformája a szövetkezett rendek szövetsége. A törvények életre hívták a szabadságharc folytatásához szükséges állami és gazdasági szervezeteket. A rendek határozatot hoztak a vallásszabadságról is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25