Répássy átvilágítaná Kellert

MTI
Répássy Róbert (Fidesz) további kérdéseket tesz fel - többek között a parlamentben is - a Keller László által irányított, úgynevezett közpénzügyi államtitkárság működésével kapcsolatban. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a korábbi kérdéseire adott válaszok alapján annyit lehet tudni biztosan, hogy az államtitkárság közpénzekből működik. Az ellenzéki képviselő ismertetése szerint az eddig 70 millió forintos költséggel működő hivatal vezetője egyetlen vizsgálatot sem indított a kinevezése óta közbeszerzéssel, vagy anélkül megvalósuló állami megrendelésekkel kapcsolatban. Megjegyezte: Keller László nem emelte fel szavát a kinevezése óta elmaradt, vagy mellőzött közbeszerzések, például a Parlament előtti jégpálya, a Kossuth-emléknap, vagy a tűzijáték ügyében sem.

Répássy Róbert közölte: bizonyos esetekben saját maga szeretné megvizsgálni, hogy pontosan mivel foglalkozik Keller László és az általa vezetett államtitkárság. Tájékoztatást fog kérni mindazokról a jelentésekről, amelyeket Keller Lászlónak az átvilágításokban részt vevő cégek megküldtek. A fideszes politikust az is érdekelné, hogy milyen adatokat közöltek az állami cégekről Keller Lászlóval. Jelezte: tájékoztatást kér az átvilágításban részt vevő cégek megbízási szerződéseiről is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31