Megjegyezte, hogy a szabályozás ezen pontja azért fontos, mert a törvényjavaslat szerint egy személy két évente csak egy esetben mentesülhet az elterelés segítségével a büntetőjogi felelősségre vonás alól. - Csütörtökön ezért levélben fogom kérni a módosító indítványt benyújtó két szocialista képviselőt, Avarkeszi Dezsőt és Csákabonyi Balázst a javaslat visszavonására - közölte Gusztos Péter. Hozzátette, hogy az SZDSZ akkor is megszavazza a törvényjavaslatot, hogy ha a két képviselő nem veszi figyelembe a kérését.
Gusztos nem szigorítaná a drogtörvény módosítását
A szabad demokraták annak ellenére megszavazzák a parlamentben a drogtörvény módosítását, hogy nem értenek egyet a szocialista képviselők által benyújtott, az eredeti előterjesztést szigorító módosító indítványokkal. Ezt Gusztus Péter az SZDSZ országos ügyvivője, az Új Generáció elnöke jelentette be szerdai, Egerben megtartott sajtótájékoztatóján. A politikus közölte: nem ért egyet azzal a módosító indítvánnyal, amely szerint, ha iskolában drogfogyasztáson kapnak valakit és nem él - vagy nem élhet - az elterelés intézményével, akkor az eredeti előterjesztésben szereplő maximum 3 éves szabadságvesztés helyett akár 5 évre is rács mögé kerülhet.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32